Barion Pixel

A leggyakoribb hibák a bojler használatában, és hogyan kerülhetjük el őket

A bojler folyamatos működése fontos valamennyi háztartásban, hiszen a meleg vízre mindig szükségünk lehet. A készülék azonban sok esetben meghibásodhat. Sok mindent tehetünk érte, hogy megelőzzük a problémákat.

Meg kell különböztetnünk villany és gázbojler közötti jellemző hibákat.

Villanybojler esetén egyik legsűrűbben jelentkező probléma lehet, hogy a készülék nem fűti fel rendesen a vizet. Előfordulhat, hogy a készülék zúg vagy sistereg is. Ugyanakkor hiába látjuk, hogy folyamatosan fűt a bojler, a meleg víz nem éri el a várt hőfokot. Ennek oka leggyorsabban a fűtőszál vízkövesedése lehet. A meleg víz előállításához a bojlerben egy elektromos fűtőszál kerül elhelyezésre, melyre felhevül és ezáltal melegíti fel a vizet is. Ha túl kemény a víz a lakásban a vízkő könnyen lerakódik. Ezt úgy előzhetjük meg, hogy időnként vízkő mentesítjük a bojlert, illetve vízlágyítót szerelünk be a vezeték rendszerbe.

Ha csöpög a bojler az sajnos már nagyobb hibára utal. Előfordulhat, hogy ilyenkor már csak a készülék cseréje lehet a megoldás.

Ezt csak rendszeres karbantartással lehet megelőzni. Kérjük mindig fordítson figyelmet a készülék karbantartására legalább évente egyszer, ezzel nagyon sok hiba megelőzhető.

Előfordulhat, hogy a villanybojler működésénél levágja az automatát a rendszer. Ezt zárlat okozhatja. Valószínűleg a fűtőszál burka repedt meg és így a víz bejutása esetén rövidre zárja az áramot, mely a zárlathoz vezethet. Ez nem minden esetben következhet be, lehet hogy az áram a vízhálózat elemein keresztül akár a konyhai csapig is eljuthat.

Előfordulhat, hogy csak csordogál a csapból a meleg víz. A gondot a bojlerben található biztonsági szelep, vagy a nyomáscsökkentő meghibásodása jelentheti. 

Ezek cseréjével hárítható csak el a hiba. Ha szeretnénk megelőzni ezt a gyakori problémát szűrővel ellátott nyomáscsökkentőt szereltessünk be.

Gázbojlernél előfordulhat, hogy csak hideg víz folyik a csapból. Ezt az okozhatja, hogy kialudt az őrláng és nem kapcsol be a berendezés amikor szükséges. Ezt okozhatja a nyílt égésterű készülékeknél a helyiségben lévő kisebb rovarok (pl.szúnyog) elégése ha az őrláng közelébe kerül, illetve az égéstermék is a fúvókába rakódik le. Egy idő után olyan mértékben lerakódik a szennyeződés, hogy a készüléket már nem tudjuk visszagyújtani. Ilyenkor a fúvókát ki kell tisztítani. Ez a hiba a rendszeres karbantartással előzhető meg.

Ha olyan meghibásodást tapasztal, amely nagyobb hibára utal (pl.ráz a bojler, vagy a vízcsap, füstöl a készülék) mindenképpen hívjon szerelőt. Javasolt rendszeresen, évente legalább egyszer ellenőriztesse készülékeit.

Hasonló cikkek

0
    Kosár tartalma
    A kosara üresVissza a boltba